Eva Vášová

Kislányként imádtam a festést és a rajzolást, és bár a pályaválasztásom első lépései ebbe az irányba mutattak, a sors másképp rendelkezett. Jelenleg pszichológusként dolgozom. A festészet felé vezető utam azzal kezdődött, hogy megtanultam kézügyesen dolgozni, realisztikus rajzokat készíteni, főleg emberi arcokat. Amit az embereken látunk. Amikor azonban elkezdtem az emberekkel és az érzelmeikkel, érzéseikkel foglalkozni, rájöttem, hogy maguktól bukkannak fel bennem színek, formák és anyagok, amelyek többet árulnak el róluk. Az arcra vetett pillantásból belátás lett a lelkükbe. Eleinte nem fordítottam erre figyelmet. Úgy fogtam fel, hogy amikor valaki megnyílik előttem, színek és formák jelennek meg a körülötte lévő térben. Azt hittem, hogy ez valamiféle szinesztézia. Talán az is lehet… Valójában a mai napig sem tudom, mi ez. De segít megérteni mások élményeit. A mai napig élénken emlékszem arra, hogy magam is úgy éreztem, mintha egy szürke bőrbe burkolt alak lennék, és amikor a cipzárral kinyitom azt a bőrt, belülről színek áradnak ki belőlem. Amiket azonban addig nem mutattam ki. Megpróbáltam ezt az érzést vászonra vetíteni, és így született meg az első olyan festményem, amely nem volt realisztikus rajz. Féltem a festményeimet másoknak megmutatni, mert féltem az értékeléstől. Attól, hogy hirtelen azok a festmények nem lesznek elég jók, biztosan nem olyan jók, mint a realisztikusak. De aztán rájöttem, hogy ez nem számít. Mindenki belül valamilyen, valamilyen színes, néha üres, néha csak fekete-fehér, máskor szürke vagy hideg, széttépett, áttört, és ezek közül semmi sem rossz vagy jó. Ahogyan a belső érzéseink is változnak, úgy változnak mindannyiunkban a színek, a mozgás, az anyag, a formák is... A legnagyobb inspirációt az emberek jelentik számomra, de csak akkor, ha megnyílnak. Nem mindig látom ezeket a színeket mindenkiben. De ha meglátom őket, igyekszem átvinni a vászonra. Nem kell, hogy szépek legyenek, csak az emberi élményeket kell megörökíteniük az időben. Otthon azonban nincsenek festményeim a falakon, fehér falakra van szükségem, hogy azok vetítővászonként szolgálhassanak számomra. De sajnálom, hogy a legtöbbjük végül a garázsban végzi. Ezért döntöttem úgy, hogy kiállítom őket, ebben a galériában.