Jan Skorka Lauko

1966-ban, a Rák jegyének utolsó napján születtem a szlovák–magyar határvidéken, Levice nevű kisvárosban. Tizenöt éves korom óta foglalkozom festészettel, rajzolással és mindennel, ami a művészethez kapcsolódik. Szemtanúk és mára már nem igazolható bizonyítékok szerint azonban már röviddel azután, hogy megláttam a tárgyi világot, elkezdtem kapkodni a ceruza, az ecset és minden után, ami nyomot hagyott a papíron. Hamar megtanultam titokban elhagyni az ágyamat, hogy a közeli környékre menjek, ahol a fehér felületek mágnesként vonzottak és kihívást jelentettek számomra, mindenki nemtetszésére. A művészi alkotás iránti szeretet és a velem született optimizmus segített leküzdeni életem nem kevés drámai pillanatát. A festékek, a terpentin és a fehér vászon illata – ezek voltak és vannak életem alappillérei. Mindezt bőven élveztem, és bár az életem mérőóráján már sok évnyi tapasztalatot gyűjtöttem, mégis mindig szívesen keresek, és még szívesebben találok. Hedonista vagyok, filozófus és a szépség és a rendkívüliség szerelmese – ennek bizonyítéka az a csodálatos nő, aki megtisztelt azzal, hogy a feleségem lett, és aki mély inspirációs forrásom és az életörömöm forrása. Alkotásomat kezdetben meglehetősen nehéz volt definiálni, mivel nem voltak szigorú keretei. Minden életszakasz a maga kifejezési eszközét igényelte, ami bizonyos össze nem illőséget és egységtelenséget hozott munkámba a forma, a stílus és a tartalom tekintetében. Csak sok évnyi keresgélés után vált a műveimben összetartó elemmé a műfaji motívum – egyfajta élet tükre, jelentős adag szatírával és egy csipetnyi iróniával. Még a stílusban és a témában is kezdetben bizonyos kettősség uralkodott a képeimen, amely később egyesült egy dinamikától, kifejező színvilágtól és gazdag fantáziától csorduló alkotássá. Olajfestészettel, rajzzal, grafikával és részben szobrászattal foglalkozom. Festményeimen keresztül számos helyen hagytam művészi nyomot, és hogy ez mély volt-e, azt a nézők ítéletére bízom. Talán mindenki mindig talált valamiféle történetdarabot az adott alkotásomban... A katalógusból: Egyes művészek egész életükben arra törekszenek, hogy bekerüljenek a közgondolkodásba, hogy műveik fennmaradjanak, és gyűjteményekben és kiállításokon szerepeljenek. Jan Skorka Lauko alkotói pályája némileg más irányt vett. Nincs benne olyan nagy vágy az elismerésre, nem különösebben úttörő vagy szisztematikus, nem enged a divatirányzatoknak, és tulajdonképpen nem sorolható be egyetlen művészeti irányzatba sem. Sok szakértő gyakran nem is tud mit kezdeni vele, ezért egyre gyakrabban válik vita tárgyává. Jan Skorka Lauko művészete kritikai szempontból meglehetősen nehezen megfogható. Maga a szerző hangsúlyozza, hogy képeinek lényege a alkotásból fakadó egyszerű öröm, még ha nem is pusztán otthoni festésről van szó. Művészi alkotásának lényege képeinek egyfajta narratív jellegében rejlik. A szerző nem fest, hanem mesél, és minden festménye egy rejtett történet. Festményei tele vannak iróniával, szatírával és egyedi látásmóddal, a részletek iránti érzékkel. A szerző nem keres semmiféle művészi rövidítést. A történetet az elejétől a végéig meséli el. Festményei tulajdonképpen az alkotás folyamata során jönnek létre. Jan Skorka Lauko jól tudatában van annak, hogy egyfajta kívülállóként tekintik rá. Művészetével inkább adni igyekszik, és a mai elismert művészektől eltérően művei ezért hitelesek és őszinték. Ezt bizonyítja a gyűjtők, a galériák és a széles közönség egyre növekvő érdeklődése. Érdemes elgondolkodni azon, hogy miért, milyen értelme és milyen energia készteti sok amatőr és művészeti képzésben nem részesült festőt arra, hogy hiteles, teljesen szabad, szinte gátlástalan módon fejezzék ki magukat a körülöttük lévő világról és az életről általában. Hiba lenne ezt valamiféle népi jellegnek tulajdonítani, hiszen az a hagyományokban és bizonyos régiók adott határain belül gyökerezik. A szerző műveit nehéz a legkülönbözőbb kategóriákba besorolni, és egyáltalán nem illeszthetők a népi képzőművészeti kifejezésmód kategóriáiba. Ha tehát ez nem a hagyományok hatalmas táptalajából kinövő népi jelleg, és nem is primitív, olcsó kísérlet az extravagáns giccsre, amely egyes alkotók exhibicionizmusára irányul, akkor más magyarázatot kell keresni erre a jelenségre. Az érdeklődők és a gyűjtők számára ezzel megnyílik Jan Skorka Lauko abszurd történeteinek gyönyörű és tiszta világa. Ennek a tehetséges festőnek a személyisége egyelőre még mindig alulértékelt marad, annak ellenére, hogy műveit számos külföldi kiállításon díjazták Szlovákiában, Lengyelországban, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Németországban, Izraelben, Amerikában, Kanadában stb. -VK-