Marcelus

MARCELUS művésznéven alkotok, és már egészen fiatalon eljutottam a festéshez — főleg gyermekkoromban ez volt az én képzeletvilágom, a saját terem, ahol olyasvalakivel beszélgettem, aki kétségek nélkül, tökéletesen megértett. Csak felnőttként tudtam meg, hogy ők a múzsák, a művészet istennői. A színes ceruzákról és filctollakról ecsetekre és festékekre váltottam. Volt idő, amikor a festékeket és a képeket látni sem akartam, de a múzsák így is meghódítottak, ezért időről időre alkotok. Paul Valéry mondta egykor, hogy a kép sosem készül el, csak félbehagyják. És ebbe a ki nem mondott térbe lép be a néző. Ha fogékony és érzékeny, ez a tér fontossá válik számára, mert kiegészítheti a saját érzéseivel — nekem pedig megadatott a szerencse, hogy rajta keresztül közvetve kommunikálhatok vele. Én még hozzáteszem: festeni, szobrászkodni vagy egyszerűen csak alkotni mindenki tud. Az egész alkotási folyamatban az a fontos, hogy örömünk teljen benne, hogy vágyat érezzünk létrehozni egy olyan művet, amely kielégít vagy felkavar, valahányszor rátekintünk. Abban a pillanatban az életünk gyönyörteli érzésekkel gazdagodik, amelyek úgy hatnak, mint a drog. Ráadásul, ha ezt olyan emberért teszi az ember, akivel megérti egymást, és olyan emberekkel, akik megértik őt, nem kell semmit mondania.